Gombos Márk helyettes államtitkár úr július végén a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) számára megküldte „A településrendezési és építési követelmények alapszabályzata (TÉKA)” című kormányrendelet előzetes szakmai tervezetét, amelyre augusztusban társaságunk részletes véleményt készített és megküldött a minisztérium részére. E vélemény kialakításába a kérdéskör jelentőségére tekintettel augusztus folyamán az elnökség mellett bevontuk társaságunk tanácsadó testületét és tagozatait is, valamint az augusztusi közgyűlésünkön is külön pontot szántunk a tervezet egyes részeinek megvitatására. A megküldött javaslatainkra visszajelzést nem kaptunk.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium 2024. szeptember 23-án tette közzé társadalmi egyeztetésre a jogszabály beterjesztett verzióját a kormany.hu weboldalon. A véleményezés határidejeként szeptember 30-t határozta meg. E közzétételről és a társadalmi egyeztetés megindításáról tájékoztatást társaságunk nem kapott.
A jelenlegi OTÉK-ot felváltó jogszabály a hazai urbanisztikai gyakorlat egyik meghatározó dokumentuma lesz. Megítélésünk szerint a településtervezés szabályrendszerének újraépítése aktuális szakpolitikai teendő. Ugyanakkor ennek célszerű megteremtéséhez szükség lenne a gyakorlati tapasztalatok áttekintésére, az érintett szereplők szélesebb körű párbeszédére, a tudományos eredmények és nemzetközi tapasztalatok bevonására is. E folyamathoz felajánlottuk a Magyar Urbanisztikai Társaság, mint a településtervezési-fejlesztési szakterület elsődleges hazai szakmai szervezetének segítségét, amely majd hat évtizedes működése során mindvégig a tapasztalatcsere, a gyakorlat megismerése, a szakpolitikaformálás és a tervezés minőségének javítását szolgálta. Társaságunk felajánlotta, hogy a szakpolitika formálás segítése érdekében szívesen vállal a tervezői és önkormányzati gyakorlatot, nemzetközi tapasztalatokat és a tudományos eredményeket bevonó, a különböző szempontokat ütköztető eseményeket -ahogyan azt eddig sok szakpolitikai kérdés kapcsán tette - , amely megítélésünk szerint nagyban segítené a szakpolitika formálást. Sajnálatosan a jelenlegi jogalkotás ütemezése és a társadalmi egyeztetésre szánt rövid idő alkalmatlan, nem csupán a szükséges értékelések és elemzések elvégzésére és a szakmai párbeszédre, de a közel százoldalas dokumentum tartalmának érdemi kiértékelésére is. A dokumentum áttekintése alapján úgy látjuk, hogy az augusztusban megküldött javaslataink döntő többsége most is érvényes ezért az alábbiakban a tervezetre már augusztusban megküldött véleményünket ismertetjük.
A teljes állásfoglalás az alábbiakba olvasható.
Budapest, 2024. 09. 27.
A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöksége
Commentaires