top of page

Klösz György, a hazai városfotózás úttörőjének emlékére rendezett eseményen voltunk

A MUT elnöke és főtitkára a Nemzeti Örökség Intézetének meghívására részt vett a Klösz György halálának 110. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen és szabadtéri kiállításmegnyitón a Fiumei úti sírkertben.

Nekünk urbanistáknak különösen is érdekes ez a kiállítás, hiszen a Németországból hazánkba érkezett, és itt fotográfiai vállalkozását sikerre vivő Klösz az első, aki Budapest milleniumi és századeleji építését, szépítését, átváltozását művészi igénnyel végigdokumentálta. Fotói még láthatók a Fiumei úti sírkert igényesen kialakitott szabadtéri kiállításán, illetve a Fortepanon is.

A megemlékezésen NÖRI igazgatója, Móczár Gábor köszöntője után a fotós dédunokája, Jánossy László mesélt a nem mindennapi mecénásról, utazóról, fotósról. Kenyeres István, a Budapest Főváros Levéltárának igazgatója pedig méltatta azt az életművet, amely elsőként, hitelesen tárja elénk fővárosunk épülésének mindennapjait.


Ízelítő a Fortepan galériájából:

https://fortepan.hu/hu/photos/?photographer=Kl%C3%B6sz%20Gy%C3%B6rgy

A lenti képek forrása: fortepan.hu, Budapest Főváros Levéltára, Klösz György fotói


Klösz Györgyről:

https://pestbuda.hu/cikk/20191114_bukovszki_peter_175_eve_szuletett_klosz_gyorgy_a_szazadfordulos_budapest_fenykepesze


15 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page