top of page

Újabb veszteség érte tudományterületünket, elhunyt Prof. Dr. Rechnitzer János

2023. június 22-én elhunyt Prof. Dr. Rechnitzer János, az MTA Regionális Tudományok Bizottsága volt elnöke, az Akadémiai-díj kitüntetettje, a Széchenyi István Egyetem professzor emeritusa, a Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola alapítója, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadója, Győr díszpolgára.

Elnöksége alatt a MUT együttműködési megállapodási kötött a Magyar Regionális Tudományi Társasággal, hiszen Professzor Úr is fontosnak tartotta a településfejlesztéshez kötődő szakmai és tudományos szervezetek együtt gondolkodását, együtt munkálkodását.

Szakmai és személyes életútja is rendkívül sokrétű és gazdag. Főleg a társadalomtudományok több területén alkotott maradandót, de kiemelendő, hogy munkássága során mindvégig fontosnak tartotta az interdiszciplináris megközelítést. Szűkebb szakterülete a regionális tudomány volt. Legfontosabb tudományos eredményeit saját maga rendszerezte, ezek között a területi ágazati kapcsolatok mérlegének hazai alkalmazása és a regionális gazdaságtan alapvetései mellett a magyar és a kelet-közép-európa nagyvárosok fejlődési folyamatainak feltárása is szerepel. Dolgozott a területi tervezés és politika új koncepciójának és módszertanának kidolgozásán, és vizsgálta a területi fejlődést befolyásoló tényezőket, az átmenet területi szerkezetének többirányú elemzését is végezte.

Iskolateremtő és tudományszervező professzor, kreatív, nyitott, művészetpártoló ember volt.

Nyugodjon békében, emlékét őrzi a Magyar Urbanisztikai Társaság is!


részletes nekrológ a Magyar Regionális Tudományi Társaság honlapján: http://www.mrtt.hu/rechnitzer_janos_1952-2023.html


22 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page