< 2020.07 >
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    
2020.07.15. 11:00

Rendkívüli közgyűlés!

2020. július 15. 11:00
Részletek »
2020.11.26. 09:00

II. Interdiszciplináris konferencia a Kárpát-medencei magyarság társadalmi és gazdasági helyzetéről

Tervezett időpont és helyszín: 2020.november 26-27. Debrecen
Részletek »

A Falvak és a Covid – Mi történt és mi történhetett? Összefoglaló





2020. június 10-én a Magyar Urbanisztikai Társaság elindította online eseménysorozatát. Első alkalommal Szabó Mátyás és Bérczi Szabolcs, a MUT falutagozatának vezetőségi tagjai beszéltek arról, hogy a koronavírus-járvány miként érintette, illetve érinti a hazai falvakat. Milyen negatív, valamint pozitív hatásai voltak a járványnak? A veszélyhelyzet alatt felvett viselkedésminták a jövőben is velünk maradnak? A hazai turizmus hosszútávon is fellendülhet? Felértékelődhet az önellátás, a nagyállattartás? Összefoglaló egy szakmai vitáról, nem csak a szakmának.




Érdemes leszögezni, hogy a falvakat általánosságban más felkészültségi szinten érte a vírus, mint a városokat. Elsőre úgy gondolhatnánk, hogy a járványhelyzet alatt a falvak mindvégig a városok ellenpólusaként működtek. Ha a falvak helyzete nem is áll teljesen mértékben szemben a városokéval, fontos kiemelni, hogy a falusi közösségek sokkal erősebbek, mint a városiak. Továbbá a falusi döntéshozás – még ha a döntési mechanizmus hasonló is – másképp működik, mint amit a városokban megszokhattunk: sokkal közelebb állnak a lakossághoz mind térben, mind időben, mind kapcsolatrendszerben, emiatt a változásokra is gyorsabban tudnak reagálni.

A falvak, részben a városoktól való – mind gazdasági, mind földrajzi – távolságuk miatt időben differenciáltabban kezdték el „komolyan venni” a járványhelyzetet. A változások mentális és fizikai dimenziója a településhálózatot más és más időben, léptékben, mértékben érte el. Ebből kifolyólag az egyes falvak különbözőképp közelítették meg a problémát, az sem volt egyforma, hogy a döntéshozatal milyen kommunikációt folytatott, valamint, hogy a lakosság hogyan állt ehhez az egészhez. Mind a reakcióidő, mind a hozzáállás településenként eltérő volt. Fontos kiemelni, hogy az elmúlt évtizedek hullámzó tendenciái után a falvakat már nem érte kifejezetten rossz helyzetben a koronavírus. A legtöbb település tudta, hogy mire képes, reálisan látták a szerepüket, illetve a lehetőségeiket.

Ennek ellenére az azért látható, hogy a falvak helyzete – többek között a kórházi ágyak száma, a szolgáltatások minősége, egészségügyi ellátottsága, mobilhálózati lefedettsége, digitális infrastruktúrája szempontjából – némiképp más dimenzióban mozog, mint a városok esetében.

A kis közösségek ereje

A falvak általánosságban kifejezetten fegyelmezetten kezelték a járványt. Zártabb közösségekről beszélünk, így az emberek rendszeresen figyelmeztették egymást, ha valaki nem vette olyan komolyan a helyzetet, mint kellett volna. Kis közösségek lévén – ahogy általában – jobban figyeltek és vigyáztak egymásra, ezzel pedig némiképp ellensúlyozni tudták az infrastrukturális hiányokból adódó gondokat. Itt érdemes kiemelni a falugondnokok, illetve tanyagondnokok szerepét, akik „békeidőben” is egyfajta mindenesként funkcionálnak ezeken a településeken. Iskolába viszik a gyerekeket, időseket szállítanak az orvoshoz, kiváltják a gyógyszereket stb. Az ilyen és ehhez hasonló segítséget a városlakók csak a családtagjaikon, vagy fizetett szolgáltatásokon keresztül tudják elérni. Természetesen ez sem igaz minden vidéki településre: ahol például a digitális oktatás már önmagában gondot okozott, sokkal nehezebben ment az új helyzethez való alkalmazkodás. Habár a falvak elöregedettségéből adódóan ezek a térségek bizonyos szempontból mégis veszélyeztetettebbek voltak, a kis közösségek ereje ezt a tényezőt némiképp mérsékelni tudta: előfordult, hogy egy falu önkormányzati bizottsága jelentős pénzt ajánlott fel, hogy egy másik településen biztosítani tudják a szükséges maszkokat.

A fizikai mobilitás csökkenése és a távolságtartás növekedése volt az, ami leginkább meghatározta a veszélyhelyzetet. Ebből a szempontból a falvak egészen más helyzetben voltak, mint a városok. Lévén, hogy a falvakban lényegesen kisebb a szellemi foglalkoztatottak aránya, esetükben nemigen volt lehetőség a távmunkára; ezért – ha nem vesztették el az állásukat – jelentősen többet mozogtak, mint például a városi, szellemi munkát végzők. Természetesen településenként ez is igen eltérő volt, hiszen rengeteg olyan vidéki település van, ahol igen magas a szellemi foglalkoztatottak aránya.

Önellátás felértékelődése?

A veszélyhelyzet kezdetekor az átlagember megtapasztalta, milyen az, ha valamilyen termékből hiány van a boltok polcain, gondoljunk csak a cukorra, a lisztre, az élesztőre, vagy épp a WC-papírra. Előfordulhat tehát, hogy ezután némiképp felértékelődik majd az önellátás, illetve a vidéki, falusi lét. Az emberek elkezdtek érdeklődni a kiskertek, kisebb telkek iránt, azonban arra csekély az esély, hogy ezután ismét elterjedt lesz majd a nagyállattartás. Sajnos ehhez olyan kitartásra, szakértelemre és személyzetre lenne szükség, ami kevés településen jellemző. Arról nem is beszélve, hogy ezután is kevesen lesznek azok, akik „teljes állásban” gazdálkodásra és nagyállattartásra hajtják a fejüket. Köztudott, hogy ez az élet nem mindenkinek való. A vidéki lakosság nagyrészének is hasonló igényei vannak – szolgáltatások, életvitel tekintetében – mint a városi lakosságnak, ebbe a napirendbe pedig nem fér bele a „vidéki élet”.

Sajnos hasonló a helyzet a rövid ellátási láncokkal is. A rövid ellátási lánc lényege, hogy a termék kis utat tesz meg a termelési és a fogyasztási „fázis” között, ezzel is támogatva a helyi gazdaságokat, valamint a környezetterhelés csökkentését.  Az a tapasztalat, hogy amíg van pénz, lelkesedés, addig nagyszerűen tudnak működni ezek a mechanizmusok is, azonban az első akadály általában gátat szab a további fejlődésnek.

A belföldi turizmus fellendülése?

A koronavírus-járvány miatt sokáig úgy tűnt, hogy idén búcsút mondhatunk nemhogy a külföldi, de még a belföldi nyaralásnak is. A helyzet azonban ehhez az állapothoz képest viszonylag sokat javult, a hazai szállodák ismét kinyithattak, a férőhelyek pedig igen gyorsan beteltek. Az, hogy nagyon sok szálláshelyet lefoglaltak, természetesen még nem jelenti azt, hogy nem fogják visszavonni a foglalást, hiszen június 12-től már anélkül Horvátországba utazhatunk, hogy utána karanténba kellene vonulnunk.

Előfordulhat, hogy így is sokan lesznek azok, akik ezzel együtt is a belföldi turizmust választják. Azt azonban érdemes megemlíteni, hogy sok szálláshely nem képes azt a minőséget nyújtani, ami miatt a vendégek a következő évben is őket választanák.  Azok a falvak, melyeknek nincsenek kiemelt turisztikai adottságai, nem tudnak tisztán turizmusból megélni. Viszont, amennyiben képesek élményt és értéket nyújtani a vendégeknek, elképzelhető, hogy sikeresek lesznek. A hangsúlynak itt az egyéniségen, az egyedi sajátosságokon, valamint a vendégszereteten kellene lennie. Ha a vendég érzi, hogy törődnek vele, valamint van lehetősége minden nap 2-3 program közül választania, akkor jó eséllyel elégedetten fog távozni. A falusi vendéglátóhelyeknek nem érdemes luxusszolgáltatásokkal próbálkozni, a legtöbb vendéget pont ez fogja elriasztani, hiszen ezt bárhol máshol megkaphatják, sok esetben jóval jobb minőségben. Ha a falvak azt szeretnék, hogy a vendég a következő évben is visszatérjen hozzájuk, érdemes tehát magukat adniuk, kiemelni a helyi sajátosságokat.

Oktatás

A KSH statisztikáiból kiderül, hogy a falvak digitális ellátottsága, mobilhálózati lefedettsége igencsak elmarad a városi térségekhez képest. Gondoljunk csak bele, hogy amelyik családban négy-öt iskoláskorú gyermek van, a távoktatás során ideális esetben négy-öt laptopra lenne szükség, és a szülők igényeiről még nem is beszéltünk. Ez még a magasabb státusú, városi lakosság körében is ritka, nemhogy a falvakban. Habár számítógépekből kevés van ezekben a térségekben, a statisztikák szerint okostelefonokkal viszonylag jól ellátottak. Az okostelefonok megfelelők bizonyos szintű kommunikációra, azonban, ha tanulásról van szó, aligha helyettesíthetnek egy laptopot.

A koronavírus-járvány egyik nagy velejárója a távoktatás megjelenése volt. Ez a magasabb státusú családokban jóformán „csak” egyfajta nehézségként jelentkezett, a vidéki térségekben ezzel szemben valóságos sokk volt. Az elmúlt évtizedek infrastruktúra-fejlesztésének elmaradásai a falusi távoktatás során ütköztek csak ki igazán. Ezekben a térségekben jóval nagyobb az esélye a lemaradásnak, a lemorzsolódásnak, valamint annak, hogy szeptemberben úgy menjenek majd vissza a gyerekek az iskolába, hogy a tavaszi félévben semmit sem tanultak.

Elmondható tehát, hogy a vírus a már meglévő pozitív, valamint negatív folyamatokat is katalizálta. Túl kellene lépni azon, hogy a falvak problémáit megpróbáljuk csoportokra lebontva kezelni. Minden település más és más gondokkal küzd, nincsenek univerzális megoldások; egyedi problémák vannak, egyedi kezeléssel. Ez pedig éppúgy igaz „békeidőre”, mint veszélyhelyzetre.

A cikk írója: Tóth Bálint