Fórum
Név:
Jelszó:

Keresés
Tagozatok


Gyászhír: Elhunyt Somogyi László (1932- 2016) az utolsó építésügyi és városfejlesztési miniszter


Somogyi László 1932-ben született Székesfehérvárott. Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1954-ben szerzett építészmérnöki diplomát, majd a kivitelezés mellett kötelezte el magát és magas szakmai színvonalon művelte azt. De a szakmában elsősorban, mint az utolsó építésügyi és városfejlesztési miniszter tartják számon, így írta be nevét az "építésügy nagy könyvébe".  Közel ötven esztendőt töltött el az építési ágazatban, annak minden lépcsőfokát végigjárta a művezetőtől, az építésvezetőn át a vezérigazgatóig. De emellett tanított, címzetes főiskolai tanár volt, valamint publikált, a nyilvánosságot mindig fontosnak tartotta, előtérbe helyezte. Nyugdíjasként sem szakadt el a szakmától, a mindenkori építésügy vezetőivel, az idősebb és fiatal kollégákkal is kapcsolatot tartott, mindenről tudott, szakértői munkát végzett, társadalmi megbízatásai mellett évente találkozóra hívta az egykori minisztériumi dolgozókat, valamint a minisztérium által kinevezett volt vállalati vezetőket.

Emléke előtt tiszteleg a szakma, a kollégák, a volt munkatársak. 




Somogyi Lászlóról Zábránszkyné Pap Klára írása a mellékletből letölthető.


Kapcsolódó dokumentumok:
Az építésügy meghatározó személyiségei - Somogyi László
 


Hozzászólások:
Oldalanként
Név:
Email-cím:
Hozzászólás:
Írja ide a lenti ellenőrző betűsort!
CesWrorse 2017.04.12 14:22:30
Acquistare Kamagra Inghilterra viagra online pharmacy Propecia Reproduccion Asistida Acheter Cialis 10mg France cialis price Buy Xenical Online Viagra Generico India fluoxetine Kamagra 100mg Dosage Kamagra Acheter Sur Internet viagra Amoxicillin With Breast Feeding Will Amoxicillin Treat A Yeast Infection Cheap Viagra Real Dutasteride Medication Internet Comprare Cialis Originale viagra Viagra Kaufen Gunstig Cialis Medicament Prix ou acheter du cialis sur le net Buy Viagra Europe Cialis Cada Cuando Se Puede Tomar Buy Viagra Viagra For Cheap Prices Tadalafil For Sale cialis price Canadian Drug Plans Genuine Viagra 100 M Cheap Viagra Acheter Cialis En Ligne Quebec Cialis Equivalent Cheap Cialis Pfizer Buy Kamagra Cialis Originale Forum buy oratane Amoxil Aspirin Buy Buy Propanolol online pharmacy Canadian Online Pharmacy Cialis Effetti Indesiderati Cheap Cialis Propecia Pisos Cialis No Presciptiononline viagra Cialis 10 Lexapro Brand Online Cheap Cialis Achat Viagra Mastercard Buy Real Propecia Uk Cheap Cialis Buying Levitra Online Purchasing isotretinoin skin health medication cialis Zithromax Manufacturer Side Affects For Amoxicillin Buy Cialis Real Viagra Propecia Long Term Effectiveness generic cialis Kamagra Oral Jelly Pattaya Acticin Medication Drugs With Overnight Delivery Dudley cialis Viagra For Sale In Ireland Combivent Inhaler Order On Line No Rx viagra en ligne belgique How To Buy Provera Medication No Prescription Needed Viagra Kaufen Cialis Online Bestellen cialis Liquid Cialis Research Spanish kamagra 100 without prescription Buy Provera Uk Where Can I Get Cyprohepadine cialis price Viagra 100mg Online Reputable Site Cheapest Viagra Pills For Sale cialis price Purchase Levothyroxine 125mcg Prix Cialis Super Active cialis with dapoxetine Siphene Buy No Prescription Propecia Veneno Sin levitra. brand name bayer.. 20 mg. Cytotec Suite Curetage Lasix Deutschland cialis buy online Medicament Cialise Amoxicillin Enlarged Prostate viagra Kamagra Cialis Bestellen Foro Viagra generic cialis Cialis 20mg Commander Du Baclofene viagra Discount Doryx Drugs Mail Order Loan Types Park home Commercial vehicle Clothing accessories NonStandard Home Temporary Car Insurance Compare Loans with CompareNI. quick loans the interest and charges that were added to each loan During the second half on more complaints started to be made.Cialis Vente Libre Canada viagra Generic Viagra Pharmacy India Viagra Cialis Forum buy cialis Amoxicillin A Year After Experation Date Canadian Pharmacy Prednisone viagra Viagra En Espana Generic Cialis Tadalafil 20mg tarif du propecia Dicount Cialis 5mg Tadalafil Generic cialis online Clomid Et Prise De Poids script script typetextjavascript srchttpeuqfknnupiwbpc. cash advance loans West rd Street Always something cool.surname phone number bank details as your question will be made public Most lenders offer banklevel security during the application process meaning your details are protected from the time you enter them in until the time the lender receives them.Dyazide viagra Cialis Sale Us Pharmacy Amoxicillin Cats vytorin Discount Cheap Direct Dutasteride Website Canadian Drug Stores buy cialis Levitra Duree D'Action Priligy Forum cialis Prostatitis Cephalexin Isotretinoin Where To Purchase cialis online pharmacy Propecia Cheapest Cialis Donde Puedo Conseguir Viagra Cheap Viagra Zithromax Red Eyes Amoxicillin E Bid cialis online Viagra Aglio Cialis Tadalafil Online cialis Cialis Et Ulcere Can I Crush Amoxicillin viagra Viagra GСЂС–РІВ©nСЂС–РІВ©rique En Ligne

CesWrorse 2017.04.01 21:06:08
Xenical Generique Order Clomid On Line Isotretinoin Delivered On Saturday Hawaii Buy Doxycycline In Mexico Generic Vibramycin 100mg Viagra 6 Free Samples Costo Cialis 5 Mg In Farmacia Oral Jelly Kamagra Tadalafil 20 Mg For Sale Kamagra 100mg Marsiglia viagra online prescription Amoxil Dosage For Children Fluoxetine Uk Buy Buy Lasix Levitra Gunstigster Preis Buy Doxycycline Paypal Propecia Generic Wellbutrin Online Overnight No Rx Viagra Pills Legal Sites Viagra Price Fast Delivery Online Pharmacy Propecia Online Rx Cheap Lasix Order Acheter Du Cialis Belgique Clotrimazole Pills Levitra Order Online Cephalexin Yeast Compare Canadian Pharcharmy Online Buy Propecia Online Sale Discount Cash On Delivery Acticin Oregon Is Zithromax A Steroid cialis Viagra Pfizer Belgique Canadian Pharmacy Propecia Cheapest Zoloft Online 20 Mg Tadalafil Best Price Any Danger In Using Expired Amoxicillin buy alli in other country Ciprofloxacine Diarrhee Levitra Stripes Bestellen Buy Propranolol Cialis Prix France Pharmacie Purchasing isotretinoin skin health medication Cheapest Kamagra Bentyl Order Pills Donde Comprar Viagra Femenino Buy Online Clomid Amoxicillin How To Buy Viagra Compra Amoxicillin Price Sildenafil A Buon Mercato 150 Mg Prezzo Kamagra Germania Generic Zoloft Pricing Is Keflex Sulfur Drug Viagra Levitra Cialis Online Buy Viagra Cialis Generique Brevet Amoxicillin Outdated Vibramycin Online Online Order Levitra No Prescription Bentyl In Germany Propecia For Men Cialis Cialis Ou Levitra Viagra Kosten In Der Apotheke Best Zithromax Online Buy Prevacid In Canada Silenafil Canada online pharmacy Tarif Levitra Commander Kamagra Generique Antabuse Online Pharmacy Acheter Viagra Bon Marche Priligy Time cialis 24 Hours Canadian Pharmacy Levitra 10 Mg Orosolubile Prezzo Farmacia Zithromax Price Propecia Overdose Hair Loss Dove Acquistare Cialis Forum Buy Cheap Nolvadex Priligy Side Effects Methotrexate Without A Prescription Low Price Cialis Buy Doxycycline Online Fast Delivery Viagra Vendo Compra Zithromax Online What Does Keflex Cure Propecia Generica De Farmacias Levitra Soft Tabs Orlistat Xenical Where To Order Generic Bentyl Best Website Nolvadex Online Isotretinoin Where Can I Buy Cheapest Levitra Online Cheap Lasix Usa Propecia Posologia Alimentos Cialis Rapide kamagra and the fda Buy Viagra Pfizer Online Dove Si Trova Viagra Levitra Price Cialis Sales Online Azithromycin Places achat viagra en france en vannes Buy Nitrostat Without A Prescription Achat De Kamagra Accutane Cheapest Price Fluoxetine 20mg On Sale Visa Accepted Low Price Cialis Zur Taglichen Einnahme How To Buy Cialis Cialis Ruckenschmerzen Cialis Generique Prix Cheap Lasix Buy Cancer Clomid Tab Pyridium Visa Accepted For Sale Low Price Propranolol Amoxicilina Canada Free Shipping Priligy Potenzmittel Order Generic Deltasone Viagra Costo Cialis Want Buy Lasix Order Online Qsymia No Prescription Online Cialis Por Gusto Generic Propranolol Peter Lenz Viagra

Domotor Maria Anna 2017.01.16 11:08:48
Mindig szomoruan gondolunk az elhunytakra.Durci a szivunkben marad. /egy epitos kosaras /K